Alexandra egy átlagos magyar lány. Azt az egy tényt kivéve, hogy ő az ország leggazdagabb emberének lánya. Évek óta nagy imádója a Száguldó cirkusznak, de futamot élőben csak egyszer látott. Aztán egy kérdés mindent megváltoztat. Alexa eljut álmai helyére és megváltoztatja a saját és mások életét is.

2013. január 1., kedd

17. fejezet

Sziasztok!

Mint ahogy ígértem a 2013-as év legelső napján itt is vagyok a legújabb fejezettel. Remélem tegnap mindenki kibulizta magát és most készen áll az olvasásra.

Külön szeretném üdvözölni kései báránykát, aki már nem is kései. Köszönöm, hogy olvasol és örülök annak, hogy tetszik amit írok. Ami a Seb-Hanna párost illeti nem kell aggódnod, mert látni fogod még őket együtt.

Még szólnék néhány szót a mai fejezetről is. A mai rész első fele Sebastian szemszögéből lesz látható. A másik fele pedig Alexa szemszöge lesz, amiből kiderül, hogy hogyan viseli az édesapja elvesztését.

Akkor jöjjön a rész!
Jó szórakozást hozzá és írjatok komit!

Puszi
Krimi88(Kriszti)

Gyász


Sebastian szemszöge



Épp az egyik boxkiállásomra mentem és gondoltam úgyis elmegyek a Toro Rosso boxa előtt belesek és megnézem mit csinál Alexa, de nem azt láttam, amit szerettem volna. Alexa a box padlóján feküdt ájultan mellette a nővére és még néhány szerelő próbálta magához téríteni. Mi történhetett? De azt, hogy mi történt Alexával azt csak a futam után tudhatom meg. Szóval a futam hátralévő részében aggódtam. Két körrel a vége előtt már nem bírtam tovább és rákérdeztem a rádión.
- Srácok, mi van Alexával? Jól van?
- Sebastian koncentrálj a versenyre! - hallottam meg a versenymérnököm hangját
- Azonnal mondjátok meg mi történt Alexával különben megállok és oda a győzelem - kiabáltam
- Seb Alexa jól van. A futam után mindent elmondunk. Kérlek figyelj mist a versenyre! - szólt Christian Horner a csapatfőnököm nyugodt hangon. Így nem volt más választásom, mint folytatni a versenyt és türelmesen kivárni amíg el nem mondják mi folyik itt. Végül enyém lett a győzelem Lewis és Jenson voltak még fenn velem a dobogón. Megkérdeztem tőlük is hogy tudnak-e valamit, de ők sem tudtak segíteni. Ekkor jutott eszembe, hogy vajon Felipe tudja-e, hogy Alexa elájult. Valószínű, hogy nem. Szerintem nem akartak szólni neki nehogy ő is aggódni kezdjen és elveszítse a koncentrációját és ne tudjon figyelni a versenyre. Ami engem illet természetesen örültem a győzelemnek, de a pódiumról is Alexát kerestem, de nem láttam sehol, pedig mindig itt van ha dobogós vagyok. Érzem, hogy valami baj van. Miután végre letudtuk az interjúkat Jean Todt és Bernie összehívta a pilótákat és a csapatfőnököket. Így odamentem. Mindenki ott volt csak Nico és Felipe nem. Először Nico érkezett meg.
- Nem láttátok Adrit? - kérdezte Mindenki a fejét rázta. Aztán belépett Felipe is és eléggé idegesnek tűnt. Egyenesen felém jött.
- Hol van Alexát? - kérdezte tőlem miután megállt előttem
- Én is ezt akartam kérdezni tőled - mondtam
- Már vagy 10x hívtam, de nem veszi fel. Nem találom sehol és egyre jobban aggódom - mondta idegesen
- Én is. Talán köze lehet ahhoz, hogy elájult - mondtam
- Mi? - kérdezett vissza
- Mikor a boxkiállásomra mentem láttam, hogy ájultan fekszik a Toro Rosso boxában. Kérdeztem a versenymérnökömet, hogy mi történt, de csak azt mondta, hogy a futam után mindent megtudok - mondtam
- Én erről miért nem tudtam? - kérdezte ingerülten
- Szerintem nem akarták, hogy a verseny helyett másra koncentrálj - mondtam
- Talán igazad van - mondta Ekkor hallottuk meg Todt hangját
- Srácok üljetek le - mondta mi pedig helyet foglaltunk és legnagyobb megdöbbenésünkre Dietrich Matesitz a Red Bull és a Toro Rosso tulajdonosa lépett be.
- Fiúk, sajnos nagyon rossz hírt kell közölnöm - kezdte Dietrich Na most aztán még jobban megijedtem. De ahogy Felipére néztem nem voltam ezzel egyedül - A Pataki lányok már nincsenek Spanyolországban. Sajnos egy tragikus esemény miatt haza kellett utazniuk még a futam befejezése előtt.
- Mi történt? - kérdezte Nico és ő is eléggé ideges volt
- András, az édesapjuk a Toro Rosso társtulajdonosa ma szívroham következtében elhunyt - mondta ki végül Dietrich Teljesen ledöbbentünk. Erre nem számítottam.
- Mi? Miért csak most szóltok? - kérdezte Felipe feldúltan
- Ezért ájult el Alexa - motyogtam Felipe és Nico a telefonjaik után nyúltak és én is ugyanerre készültem, de Christian hangja megakadályozott ebben.
- Feleslegesen hívjátok őket. Nem fogják felvenni.
- Hagyjatok nekik egy kis időt - mondta Stefano
Ezután amilyen gyorsan csak lehetett visszamentünk a szállodába, összepakoltunk és mentünk haza. Az elkövetkezendő pár napban rengetegszer próbáltam hívni Alexát, de nem vette fel. Vajon mi lehet most vele? Nagyon ki lehet borulva.

Alexa szemszöge



Majdnem egy hét telt el azóta, hogy apa meghalt. Anya, Adri és én együtt szervezzük a temetést. Anya egyfolytában sír, Adri a munkába temetkezik, én pedig magamba fordultam, de sírni képtelen vagyok. Fogalmam sincs miért. Talán azért, mert apa az utóbbi pár évben csak az üzletnek élt, mi pedig alig láttuk. Egyedül akartam lenni mégis úgy érzem, hogy egyedül maradtam. Felipe naponta vagy 10x hív, de nem veszem fel pedig valakinek el kell mondanom mit érzek. És ez a valaki csak ő lehet. Így hát tárcsáztam is a számát. Pár másodperc csörgés után fel is vette.
- Alexa végre! Annyiszor próbáltalak elérni. Hogy vagy? - szólt bele
- Szükségem van rád - csak ennyit tudtam mondani
- Jól van! Azonnal megyek. Az első géppel megyek - mondta
- Felipe hozd Nicot is - jutott eszembe Hátha Nico tud segíteni Adrinak. Szerintem Adri örülni fog annak, hogy Nico itt lesz vele.
- Rendben, nem sokára ott leszünk - mondta majd letettük. Egy órával később Felipe hívott, hogy a gépük este 7-kor landol Ferihegyen. Kiküldtem apa sofőrjét értük. 8-ra meg is érkeztek. Hatalmas szükségem volt Felipére, de egyszerűen nem volt erőm lemenni hozzájuk mikor megjöttek. Egyszer csak kopogtak. Komótosan mentem oda az ajtóhoz, hogy kinyissam. Felipe állt az ajtó előtt. Nem szóltam semmit csak megöleltem. Percekig álltunk egymást ölelve a szoba közepén. Sokat beszélgettünk. Kiöntöttem neki a szívemet és fél óra elteltével lementünk a többiekhez. Seb azonnal felugrott és magához ölelt.
- Felipe, mintha azt mondtam volna, hogy Rosberget hozd. Sebastianról szó sem volt - morogtam Seb karjai közül
- Na idefigyelj Pataki, majdnem agyvérzést kaptam annyira aggódtam érted. Ki is nyírtam volna Felipét ha nem hív fel! Még csak fel sem vetted a telefont. Persze, hogy itt vagyok! A barátod vagyok. Olyan vagy nekem mint egy testvér. Mindig itt leszek melletted! - osztott ki
- Sajnálom - mondtam
- Én sajnálom! Kiborultam. Látod mit művelsz velem? Nem voltam ilyen hisztérikus mielőtt megismertelek - mosolygott majd elkomolyodott - Sajnálom apukádat!
Válaszolni már nem tudtam, mert az egyik felszolgálónk lépett be.
- Alexandra kisasszony elnézést a zavarásért, de az édesapja cégétől keresik. Azt mondják sürgős - mondta
- Majd az anyám elintézi - mondtam
- Az édesanyja nincs itthon, a temetést intézi, a nővére pedig dolgozik. Csak Ön van itthon - mondta lesütött szemekkel
- Jól van! Átveszem. Köszönöm - mosolyogtam rá és átvettem tőle a telefont, ő pedig távozott - Pataki Alexandra - szóltam bele a telefonba
- Szia szépségem! - szólt bele Péter apám cégének társtulajdonosának fia Vajon mit akarhat tőlem ez a majom?       

1 megjegyzés:

  1. először is BUÉK :) :)
    nem gondoltam volna, hogy visszaolvasod a hozzászólásaimat :D ez olyan megtiszteltetés volt, mint ha a tévében hallottam volna a nevem ;)
    megint jó lett a rész, és a hangulata gyászos lett, ami most meg is érthető... kiváncsi vagyok a következő részre, csak az a baj, hogy nem jön olyan gyorsan, mint az eddigi :D (tekintve az egy éves lemaradásomat, ami miatt 20 mp-et kellett várnom a következő részekig :D bár most ez is gyorsan jött :D)

    VálaszTörlés