Alexandra egy átlagos magyar lány. Azt az egy tényt kivéve, hogy ő az ország leggazdagabb emberének lánya. Évek óta nagy imádója a Száguldó cirkusznak, de futamot élőben csak egyszer látott. Aztán egy kérdés mindent megváltoztat. Alexa eljut álmai helyére és megváltoztatja a saját és mások életét is.

2012. augusztus 23., csütörtök

15. fejezet

Sziasztok!

Tudom, ismét sokára hoztam a részt, de sajnos nem tudom olyan  gyakran hozni a frisset, mint a másik törimnél. De most itt vagyok a résszel együtt.
Ebben a részben Alexa és Felipe próbál segíteni a maga alatt lévő Fernandon.


Akkor íme a rész!

Ha lehet komizzatok! Jó olvasást!

Puszi
Krimi88(Kriszti)

Amikor a kétszeres világbajnok padlóra kerül


Szerencsére a bárban Fernandon, Sebin, Felipén, Roberten és rajtam kívül nem volt senki. Kivéve az ott dolgozókat.
Fernando a bárpult előtt ült lehajtott fejjel a vodkás üvegével és még azt sem vette észre, hogy mellé léptem.
- A kétszeres világbajnok részegen fetreng egy valenciai szálloda bárjának padlóján - mondtam gúnyosan és még tapsoltam is hozzá
- A feleségem egy senkiházi zenésszel hentereg. Mégis mi mást tehetnék? - morgott
- Mondjuk beszélhetnél Raquellel és hagynod kéne, hogy megmagyarázza. Azért, mert te azt hiszed attól még nem biztos, hogy tényleg viszonya van - emeltem fel a hangom
- Bevallotta - ordított - Újra veszekedtünk és bevallotta, hogy viszonya van azzal a görénnyel. Hónapok óta lefekszik azzal a mocsokkal és nekem fogalmam sem volt róla - mondta a végét már halkan
- Ezt akkor sem lehet így megoldani. Az állásodat is elveszítheted ha ezt Stefano vagy Montenzemolo úr megtudja. Ez nem megoldás a problémádra. A pia lehet, hogy egy időre elfeledteti veled, de ha jön a reggel újra ugyanúgy fog fájni. Azért mert elfelejted pár órára az nem azt jelenti, hogy eltűnt és megoldódott - ültem le mellé
- Tudom! De nem tudom mit tehetnék - sírta el magát
- Először is ezt tedd le! - vettem ki a kezéből az üveget - aztán menj fel a szobádba és feküdj le. Másodszor ne agyalj ezen. Érezd jól magad! - mondtam
- Nem megy! - mondta elkeseredetten
- Akkor majd mi segítünk neked. Elfeledtetjük veled a dolgot - mondtam a fiúk pedig bőszen bólogattak Majd felsegítettük és felkísértük a szobájába. Alig állt a lábán, ezért Robert segítségére szorult. Miután sikerült lefektetnünk mindenki ment a saját szobájába pihenni.
Vasárnap reggel miután elkészültem átmentem Fernandohoz, hogy kijózanítsam. Kopogtam, dörömböltem, de nem nyitott ajtót, így lementem a recepcióra, hogy elkérjem a szobája kulcsát. A recepciós azonban nem volt hajlandó odaadni, ezért be kellett vetnem magam.
- Nem adná oda mégis? Nagyon megköszönném - mondtam kacéran Még jó, hogy olyan ruhát vettem fel, aminek mély kivágású a dekoltázsa.
- Nézze hölgyem a kulcsot csak magának a szoba tulajdonosának adhatom oda. Tehát Senor Alonsonak vagy a feleségének. Ön sem Senor Alonso sem Senora Alonso.
- Na idefigyeljen ha Fernandoval bármi történik odafenn maga lesz a hibás - morogtam Ekkor lépett oda a pulthoz Felipe
- Mi a baj? - kérdezte
- Ez a z ember nem hajlandó odaadni Fer szobájának a kulcsát - mondtam
- Drágám ez a munkája. Nem is szabad odaadnia - mondta
- De Fernando nem nyit ajtót és aggódom érte. Ezért akarom elkérni a szobája kulcsát - mondtam Erre Felipe visszafordult a recepcióshoz.
- Elnézést, de muszáj bejutnom a csapattársam szobájába, mert nála hagytam a telefonom, amire feltétlen szükségem lenne - mosolygott Felipe a srácra
- Elnézést uram - nyújtotta át a kulcsot Felipének Ő pedig mosolyogva megköszönte majd felmentünk Fernando szobájába.
- Jellemző - morogtam a liftben
- Mi? - kérdezte Felipe
- Neked bezzeg egyből odaadta a kulcsot, mert szupersztár vagy.
- Ugyan édesem, csak megfelelően kell füllenteni - mosolygott
- És az sem árt ha ismert vagy - motyogtam Ő pedig csak nevetett.
Miután felértünk, kinyitottuk a szoba ajtaját és beléptünk. Mint minden pasi szobája Fernandoé is rendetlen. Ő az ágyon feküdt és mélyen aludt.
- Jó reggelt - vágtam hozzá egy párnát
- Hagyjál - motyogta majd az oldalára fordult és aludt tovább. Vagyis aludt volna ha én hagytam volna.
- Azonnal kelj fel! - ugrottam fel az ágyra
- Fáj a fejem! - morogta majd kimászott az ágyból
- Zuhanyozz le mi pedig hozunk neked reggelit - mondtam
Felipe lement a szálloda éttermébe, hogy hozzon Fernek reggelit, addig én egy kicsit összerámoltam a szobát. Készítettem ki neki egy kék farmert egy fekete felsőt. Lezuhanyozott majd felvette az általam kikészített ruhákat.

Majd készítettem neki egy olyan italt, ami kitisztítja a gyomrát. Megitattam vele az ihatatlan löttyöt majd miután az utolsó korty is lement a torkán rohant is a fürdőszobába. Negyed órával később jött csak ki. Leerőltettünk a torkán néhány falatot majd mentünk a pályára. Most is mint mindig fotósok követtek, de most valahogy erőszakosabbak voltak. Mikor a Ferrari boxhoz értünk Stefano igen dühös arca fogadott.
- Alexandra, Felipe, Fernando az irodámba! Most! - förmedt ránk Tudtuk, hogy lebuktunk. Stefano dühösen trappolt be az irodájába, mi pedig utána.
- Magyarázzátok meg! - dobott le elénk egy újságot az asztalra. A címlapon mi voltunk és persze Robert. A kép Robertet ábrázolta amint a részeg Fernandot támogatja fel a szobájába, de a képen mi is jól láthatóak voltunk. A cikk az "Alonso kiütötte magát" címet viselte.
- Az egész az én hibám. Magánéleti problémáim vannak és kiborultam. Leittam magam. Alexa és Felipe csak segítettek kijózanodni. Ők igazi barátok, akik mellettem vannak, mikor szükségem van rájuk.
- De ez hatással van a munkádra vagyis ránk. Kérlek a magánéletedet hagyd a pályán kívül - mondta Stefano